Egy 1848-ban megjelent újságcikkből idézve:

„Temesvár, szeptember 8. Már több hónap telt el azóta, hogy a gazdagon megáldott Bánság – a felkelés és a szerb hordák betörése miatt – szorongató, leírhatatlan pusztítás, fosztogatás és atrocitások színterévé vált.

Köztudott, hogy hazánkban élő különféle nemzetiségek korábban harmóniában és békés kapcsolatokban éltek egymással; a jelenlegi felkelés ezért annál is megdöbbentőbb, tekintve, hogy az összes állampolgár számára biztosított egyenlő jogok törvényi garanciája – a nyelvi különbségeken túl – azt a megalapozott várakozást táplálta, hogy egy szorosabb, tartósabb kötelék fogja ezentúl egyesíteni az összes állampolgárt.

De minden szerencsétlenségünk gyökere sem magában az országban, sem a népi szolgálatunkban keresendő, mert sem kormányrendeletek, sem polgártársaink nehéz helyzete nem idézhetett elő ilyen felfordulást. Egész bajunk kizárólag az osztrák reakciósok machinációiból fakad, akik a háború pusztító kardjával mindenáron meg akarják semmisíteni Magyarország függetlenségét.

Jelačić, aki nemrégiben Bécsben vállalta a Magyarország elleni háború vezetését – egy olyan háborúét, amely addig tartott, amíg az ország fel nem adja pénzügyeinek ellenőrzését, és át nem vállalja az osztrák államadósság egy részét –, elsősorban a lakosság megnyerésére törekedett. Rajačić pátriárkához fordult, aki azonnal titkos csatornákon keresztül gyújtó hangvételű kiáltványokat terjesztett a szerb lakosság körében; egyesítették erőiket a jól képzett katonai határőrökkel, és együtt több heves támadást indítottak a virágzó települések ellen, könyörtelenül felgyújtva azokat.

Szenttamás városa közelében erődítményszerű földsáncokat emeltek, amelyek elfoglalása ezrek életébe fog kerülni. Bár a magyarok szinte kivétel nélkül visszaverték ezeket a hordákat… Mégis a veszteség, amelyet elszenvedünk – amelyet a forgalom teljes megbénulása súlyosbít – felbecsülhetetlen, különösen a Bánság, a monarchia magtára számára.

Korlátozott katonai erőink nagy része még mindig Olaszországban van, és bátor katonáink ezrei készen állnak a harcra, hogy megakadályozzák a császárunk és királyunk ellen harcoló ellenség további behatolásait; eközben Horvátország – amelyet már így is szerb rablóhordák és egy nyomorult, fanatikus lakosság sújt – jelentős sereget mozgósít ellenünk.

Jellačić rémuralmának leigázott Horvátország a reakció eszközeként – megdöbbentően tévesen – harcol Magyarország és önmaga ellen. Mivel uralkodónk önként jóváhagyta az új törvényeket – beleértve természetesen a független magyar minisztériumot is – a legutóbbi országgyűlésen határtalan ujjongás közepette, Magyarország nem készült fel a háborúra, ehelyett a királyi eskü szentségére támaszkodott.

Most azonban már maga a függetlenségünket garantáló törvények szentesítése is hirtelen több százmillióba kerül nekünk, és még az új kormány támogatóit is meginogtatja és mély bizonytalanságba hozza. Így a reakciós erők és az osztrák kamarilla szilárdan elhatározta, hogy felháborító módon kihasználják az emberi törékenységet – mindannyiunkra teljes pusztulást hoznak szerb rablóhordák révén (akik számára nem szerb – és különösen német – polgártársaink megsütése, karóba húzása, keresztre feszítése és élve eltemetése a napirend), és aljas munkájukat a horvátok invázióval koronázzák meg.

Ilyen a virágzó Magyarország jelenlegi, siralmas állapota – egy olyan országé, amely hősies méltóságáról, szabadságszeretetéről és szellemének nemes voltáról híres; már csak ezért is biztosan számíthatunk erőteljes támogatásra… …számítanunk kell Németországra – tekintettel helyzetünkre, amelyet Ausztria önkényes hatalomgyakorlása súlyosan megterhel –, mivel Németország önfenntartási kötelessége megköveteli Magyarország függetlenségének biztosítását, különösen mivel az „északi óriás” már mutatja arcát ebben a látszólag jelentéktelen délszláv felkelésben.

Ausztria, maga is elvakítva, Oroszország érdekében harcol, és Magyarország – az abszolutizmus elleni erőteljes bástyának – romlására törekszik, ezzel megpecsételve saját végzetét. Szabadságszerető népek, siessetek ide, hogy testvéri kezüket nyújtsátok a támogatás és az üdvösség jegyében a szabadság, az igazságosság és az emberi jogok nevében.”

Forrás

Illustrirte Zeitung Leipzig, Berlin, Bécs, Budapest, New York. 11. évfolyam 1848. Weber.